2010.05.23. 14:00
Nyár
A Balatonhoz megyünk idén. A gyerekek már nagyon készülnek (Bende is valami olyasfélét dörmögött az orra alatt, hogy zsír lesz...), viszünk bringát is, meg, persze, bízunk benne, hogy jó idő lesz...
A nyári együttlét (mi négyen, fiúk) - tavaly már megtapasztaltam - nagyon más, mint a hétköznapok. Tavaly a tengernél voltunk. Összezárva egy apartmanban - a kicsik a Bende fején lógtak, az meg, mint egy anyaállat, amikor a kicsinyei a fülét harapdálják, békésen tűrte, néha odasuhintott, felmordult, de láttam rajta, hogy nincs terhére... Én meg csak néztem őket...
Ha bementünk a vízbe, Zozó(akkor 5) hamar megunta, ki kellett vinnem homokvárat építeni, de Bende(14) és Ádi(7) bent maradt továbbra is, akár 2 órán keresztül is lebegtek a vízen, Ádi úszógumival, időnként láttam, hogy Bende felkapja, eldobja, a kicsi visítva élvezte, aztán labdáztak, vagy csak hallgattak egymás mellett... A sekélyebb részeken négyen labdáztunk, Bende nyakán lógtak a kicsik, azt játszották, hogy a repülő labda útjába dobja őket, hogy nagyot csobbanjanak...nem akarták abbahagyni.
Ez nagyon feltöltött engem is... Talán testvérként tudnak felnőni minden nehézség ellenére... (még akkor is, ha a köztük lévő korkülönbség miatt Bende valójában mindig is egyke volt és marad is...)
Néha látom, hogy hiányoznak egymásnak. Relatíve sokat vannak együtt, de Bendét hétköznap kötik a tanulással, edzéssel kapcsolatos dolgok, hétvégén meg mi megyünk, ő csetel, játszik a gépen, vagy a haverokkal lóg... A mostani hétvégén is nálam aludtak a kicsik, Bende is otthon volt és... együtt játszottak... sőt, társasoztak, ami sosem szokott előfordulni...filmet néztek (mindenképpen várjuk meg vele!, parancsolta Bende és úgy is tettünk...), és a kicsik a fején lógtak, ő meg, mint egy anyaállat...
Nemsokára megyünk a Balatonhoz. Remélem, zsír lesz...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://apacsak1van.blog.hu/api/trackback/id/tr972025135
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tarnics 2010.05.23. 23:41:35
Ezeket olvasva összemorcoltam a szemöldökömet: nem jól van ez így. Éppen azok a férfiak nem teljesedhetnek (esetedben: teljesen) ki apaként, akik pedig arra születtek. Ilyen kedvesen nyilatkozni egy apát gyerekeiről - ritkaság a javából.
S egyedül voltál a tengeren a fiaiddal, vagy barátokkal? Mindenképpen nagy dolog ez tőled. Kiigazodni a ruhák, ételek és kívánságok közt, szükség szerint kihúzni egy-egy talpból a beletörött tengerisün-tüskét, kenegetni a bőröket leégés ellen, megelőzni a napszúrást (és a vízbefúlást)... Egyébként tavaly nyár végén én is bepakoltam a gyerekeimet és leautóztunk Krk-re, négyesben. Igazi szabadság volt számomra, élvezték persze a gyerekek is. De a Balaton valahogy sose vonzott.
Előző kommentedhez: azért én nem általánosítok még teljesen. Szeretném hinni, hogy vannak párok, akiknek javarészt jól működik hosszú távon is a házassága - itt most nem a házaséletre gondolok. Azt, úgy vélem, tényleg külön kell szemlélni. Ismered a régi eszkimók kapcsolatrendszeri szokásait? Ott is házasságban éltek, nyáron a családok kirajzottak vadászni, halászni, télre viszont délebbre húzódtak, afféle falvakba, ahol együtt vészelték át az ínséges időket. És gyakran előfordult, hogy megtetszett egymásnak X-né és Y. Ezt mindenki közölte saját házastársával, akik többnyire bólintottak, ezáltal a vágyakozó felek összeborulhattak, nem titokban, s ettől fogva a férj és a szerető férj-testvérekké váltak, szoros barátság fűzte őket össze (az asszonyokat ugyanígy), segítőkészebb lett a két család egymás iránt, ha kellett, megbosszulta egyik a másikon esett sérelmet az ellenségen - és békében és meg/ki/elégedettségben éltek, botrányok, válás, tönkrement szexualitás stb. nélkül, míg meg nem haltak. Aztán jöttek a misszionáriusok...
Hiányzik a társ, még ha nem is az örök életre szól. Igaz az ószövetségi mondás: Nem jó az embernek egyedül lenni. Végülis ez, amit most csinálok, is csak afféle pótcselekvés. Nem akarok már sokáig így maradni. De téged is megértelek: a pofára esés sem kellemes. Hát ezt is tudom, egy éve nem a volt férjemmel megtapasztaltam. Csak honnan tudja az ember, miből mi lesz? Hány évesnek kell ahhoz lenni?
S egyedül voltál a tengeren a fiaiddal, vagy barátokkal? Mindenképpen nagy dolog ez tőled. Kiigazodni a ruhák, ételek és kívánságok közt, szükség szerint kihúzni egy-egy talpból a beletörött tengerisün-tüskét, kenegetni a bőröket leégés ellen, megelőzni a napszúrást (és a vízbefúlást)... Egyébként tavaly nyár végén én is bepakoltam a gyerekeimet és leautóztunk Krk-re, négyesben. Igazi szabadság volt számomra, élvezték persze a gyerekek is. De a Balaton valahogy sose vonzott.
Előző kommentedhez: azért én nem általánosítok még teljesen. Szeretném hinni, hogy vannak párok, akiknek javarészt jól működik hosszú távon is a házassága - itt most nem a házaséletre gondolok. Azt, úgy vélem, tényleg külön kell szemlélni. Ismered a régi eszkimók kapcsolatrendszeri szokásait? Ott is házasságban éltek, nyáron a családok kirajzottak vadászni, halászni, télre viszont délebbre húzódtak, afféle falvakba, ahol együtt vészelték át az ínséges időket. És gyakran előfordult, hogy megtetszett egymásnak X-né és Y. Ezt mindenki közölte saját házastársával, akik többnyire bólintottak, ezáltal a vágyakozó felek összeborulhattak, nem titokban, s ettől fogva a férj és a szerető férj-testvérekké váltak, szoros barátság fűzte őket össze (az asszonyokat ugyanígy), segítőkészebb lett a két család egymás iránt, ha kellett, megbosszulta egyik a másikon esett sérelmet az ellenségen - és békében és meg/ki/elégedettségben éltek, botrányok, válás, tönkrement szexualitás stb. nélkül, míg meg nem haltak. Aztán jöttek a misszionáriusok...
Hiányzik a társ, még ha nem is az örök életre szól. Igaz az ószövetségi mondás: Nem jó az embernek egyedül lenni. Végülis ez, amit most csinálok, is csak afféle pótcselekvés. Nem akarok már sokáig így maradni. De téged is megértelek: a pofára esés sem kellemes. Hát ezt is tudom, egy éve nem a volt férjemmel megtapasztaltam. Csak honnan tudja az ember, miből mi lesz? Hány évesnek kell ahhoz lenni?
apacsak1van 2010.05.24. 02:08:57
Csak mi voltunk négyen... És nagyon "felnőttek" voltak a kicsik is: egymaguk zuhanyoztak, öltöztek, pakoltak...élvezték, hogy rajtuk is van felelősség...
Persze, egy csomó ember van, akinél működik a házasság, ott vannak pl.(ex)apósomék, akik már fél évszázada vannak együtt, de néha olyan gyűlölködő, kioktató hangnemben beszélnek egymással (főleg apósom anyósommal), hogy én szégyellem magam... Ez nekem nem kellene...
És, hát, persze, mindez azért van, mert egyikük sem eszkimó...
Igen, a társ hiányzik... De már nem akarnék kompromisszumokat kötni...
Persze, egy csomó ember van, akinél működik a házasság, ott vannak pl.(ex)apósomék, akik már fél évszázada vannak együtt, de néha olyan gyűlölködő, kioktató hangnemben beszélnek egymással (főleg apósom anyósommal), hogy én szégyellem magam... Ez nekem nem kellene...
És, hát, persze, mindez azért van, mert egyikük sem eszkimó...
Igen, a társ hiányzik... De már nem akarnék kompromisszumokat kötni...
tarnics 2010.05.25. 14:09:40
Éppen erre szerettem volna rákérdezni: nem bánod, hogy így alakult? Nem lenne jobb neked élni boldogan a gyerekeiddel, valamelyes megelégedettségben és nyugalomban jól ismert feleséged mellett, kihasználva az így adódó lehetőségeket, örömöket? (Nem gondolok most "rosszra".) Ahogy általában teszik az emberek, elfogadva ilyennek az életet. És megtalálva benne így a szépséget, értelmet. Az, hogy immár nem kötnél kompromisszumokat - nem zárja ki vajon bárki más komoly színre lépését? Egyébként amit apósodékról írsz, én is látom saját szüleimen: mindig jól megvoltak, tisztelték, elfogadták egymást (bár szerelem szerintem sose volt köztük, de mindketten szörnyen racionális beállítódásúak, talán nem is igen hiányzott nekik, vagy elhitették magukkal, sikerrel), de már jó ideje néha érezhetően egymás idegeire mennek. És én is úgy érzem: ezt ne! Akkor inkább vállalom az olykor kínzó magányt, csak ilyen helyzetekbe ne keveredjem senkivel. Viszont én (még) nem gondolom, hogy ne csiszolódhatnék össze valakivel kellő mértékben, túl nagy ár fizetése nélkül. Sokat gondolkodom ezen: ha nyilvánvalóan mindenki változik, miért alakult ki így a házasság intézménye? Hogy elvileg örökre szól, és csak külön, fájdalmas procedúra árán lehet kilépni belőle (egyházi értelemben meg úgy sem)? Miért kéne nekem huszonegypár évesen lemondani minden más férfiemberrel való közelebbi viszonyról és ragaszkodni egyhez, akinél találkozhatom hozzám jobban illővel is később? Miért kell konzerválni magunkat? Mindenesetre nagyon örülök, hogy elváltam és nem tervezek több esküvőt hosszútávon sem. Ha úgy tetszik: (már) nem bízom magamban. Helyesebben: legalább ennyire sikerült megismerni magam.
Ja, a válasz (állítólag): amikor a házasság definiálódott, jó, ha átlagéletkora 10 évre rúgott. Az egyik fél általában hamar meghalt (betegség, szülés, háború miatt), a túlélő köthetett újat és újat. De ez ma már nemígy van...
Ja, a válasz (állítólag): amikor a házasság definiálódott, jó, ha átlagéletkora 10 évre rúgott. Az egyik fél általában hamar meghalt (betegség, szülés, háború miatt), a túlélő köthetett újat és újat. De ez ma már nemígy van...
apacsak1van 2010.05.25. 19:38:40
Fura, bánom is meg nem is, hogy így alakult. Ha rajtam múlt volna, életünk végéig söprögethettük volna a szőnyeg alá a söpörnivalókat... Én elfogadtam olyannak, amilyen, talán már írtam erről.
De most, hogy így alakult, már nem akarnám vissza azt a régit - ha érted, mire gondolok. Talán már erről is volt szó: egy pillanatig sem gondoltam, hogy meg lehet reparálni azt, ami sosem volt jó - ha már így kimondtuk...
Másvalaki komoly színrelépése? Nagyon elszántnak kellene lennie, mert a végletekig megkínoznám, az utolsó utáni lélegzetvételéig is bizonyítania kellene, hogy nagyon kellek, nagyon fontos vagyok neki, és akkor talán eljönne egy pont, amikor elhinném... Nem vagyok biztos benne.
Már írtam erről is az elején: kettő, de legalább egy nő így is nagyon megszenvedte, hogy azt hittem, befoltozhatom az életemben keletkezett űrt... Egyikükkel azóta jó barátságban vagyok, megértette a helyzetem, elfogadta és most ez a barátság-állapot van...és így jó.
És a jelenlegi állapot még egy dolog miatt kizárja a hosszútávú, komoly kapcsolatot: rá kellett jönnöm, hogy nagyon sok értékes ember van körülöttem, akikkel nagyon jó együtt lenni (főleg nők, és nem párkapcsolatra és nem is szexre gondolok, csak beszélgetésekre, közös programokra, mozi, vacsora, ilyesmi...) - ha egy komoly kapcsolat bejönne a képbe, nehezen tudom elképzelni, hogy lenne időm és energiám rájuk, úgy érezném, bezártak... Hacsak nem olyan az illető, hogy tolerálja, de ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok...
És most hogy mondod, tényleg érdekes kérdés, hogy bízhat-e az ember: önmagában...?
De most, hogy így alakult, már nem akarnám vissza azt a régit - ha érted, mire gondolok. Talán már erről is volt szó: egy pillanatig sem gondoltam, hogy meg lehet reparálni azt, ami sosem volt jó - ha már így kimondtuk...
Másvalaki komoly színrelépése? Nagyon elszántnak kellene lennie, mert a végletekig megkínoznám, az utolsó utáni lélegzetvételéig is bizonyítania kellene, hogy nagyon kellek, nagyon fontos vagyok neki, és akkor talán eljönne egy pont, amikor elhinném... Nem vagyok biztos benne.
Már írtam erről is az elején: kettő, de legalább egy nő így is nagyon megszenvedte, hogy azt hittem, befoltozhatom az életemben keletkezett űrt... Egyikükkel azóta jó barátságban vagyok, megértette a helyzetem, elfogadta és most ez a barátság-állapot van...és így jó.
És a jelenlegi állapot még egy dolog miatt kizárja a hosszútávú, komoly kapcsolatot: rá kellett jönnöm, hogy nagyon sok értékes ember van körülöttem, akikkel nagyon jó együtt lenni (főleg nők, és nem párkapcsolatra és nem is szexre gondolok, csak beszélgetésekre, közös programokra, mozi, vacsora, ilyesmi...) - ha egy komoly kapcsolat bejönne a képbe, nehezen tudom elképzelni, hogy lenne időm és energiám rájuk, úgy érezném, bezártak... Hacsak nem olyan az illető, hogy tolerálja, de ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok...
És most hogy mondod, tényleg érdekes kérdés, hogy bízhat-e az ember: önmagában...?
apacsak1van 2010.05.25. 19:40:35
És, persze, lehetséges, hogy egyszer csak jön egy nő, aki úgy elvarázsol, hogy minden ostoba félelem és kétkedés elpárolog... Majd meglátjuk.
tarnics 2010.05.27. 12:24:25
"Én elfogadtam olyannak, amilyen" - akkor legalább az én szememben sokat fejlődtél, jó irányban. A lustaság semmilyen téren nem megengedhető hosszú távon. Esetleg papuska-mamuska korunkban.
Nem úgy értettem: a rosszat megreparálni, hanem afféle "boldog együgyűség"re gondoltam. De ennek valójában már nincs jelentősége.
Azért meg kell mondjam, semmilyen kapcsolat hajnalán nem várható el halálos mértékű szeretet. A válásod utáni nőügyeid pedig nemigen nevezhetőek kiteljesedett, az elmélyülést időben lehetővé tevő ismeretségeknek. Már ahogy értettem.
A sok barátnődet, ismerősödet, jó élményedet kicsit irigylem (nem ez a jó szó), kevesen teremtettek remetének. Talán ahogy öregszik az ember, nem is tartja annyira fölségesnek valakivel mindig, éjjel-nappal együtt lenni. Nekem egész jól bejön a gyakor egyedüllét. De azért a túl sok se jó.
Ismered József A. : Tudod, hogy nincs bocsánatát? Megírta, így végződött: Most hát a töltött fegyvert szorítsd üres szívedhez. Aztán megmutatta Flórának. Ő túl kétségbeesettnek, reménytelennek találta - hozzáírta hát az utolsó versszakot (Vagy vess el minden elvet/ S még remélj hű szerelmet, hisz mint a kutya hinnél/ abban, ki bízna benned.) Ilyen a te 2. topikod.
Nem úgy értettem: a rosszat megreparálni, hanem afféle "boldog együgyűség"re gondoltam. De ennek valójában már nincs jelentősége.
Azért meg kell mondjam, semmilyen kapcsolat hajnalán nem várható el halálos mértékű szeretet. A válásod utáni nőügyeid pedig nemigen nevezhetőek kiteljesedett, az elmélyülést időben lehetővé tevő ismeretségeknek. Már ahogy értettem.
A sok barátnődet, ismerősödet, jó élményedet kicsit irigylem (nem ez a jó szó), kevesen teremtettek remetének. Talán ahogy öregszik az ember, nem is tartja annyira fölségesnek valakivel mindig, éjjel-nappal együtt lenni. Nekem egész jól bejön a gyakor egyedüllét. De azért a túl sok se jó.
Ismered József A. : Tudod, hogy nincs bocsánatát? Megírta, így végződött: Most hát a töltött fegyvert szorítsd üres szívedhez. Aztán megmutatta Flórának. Ő túl kétségbeesettnek, reménytelennek találta - hozzáírta hát az utolsó versszakot (Vagy vess el minden elvet/ S még remélj hű szerelmet, hisz mint a kutya hinnél/ abban, ki bízna benned.) Ilyen a te 2. topikod.
tarnics 2010.05.28. 10:08:03
Igen. Mondani már nem is tudnám, annyira összeforrt bennem a dallammal.
A Fekete embert ismered?
Amit még Huzellával alkottak, csekély zenei műveltségem szerint a legtöbb, mit hazánkban bárki betett a nép fülébe.
A Fekete embert ismered?
Amit még Huzellával alkottak, csekély zenei műveltségem szerint a legtöbb, mit hazánkban bárki betett a nép fülébe.
apacsak1van 2010.05.29. 23:43:02
Nem, nem ismertem... Az oroszok főként Dinnyés Józsefen keresztül jutottak el hozzám...:)
Amúgy is alultájékozott vagyok Kalákából...Inkább a gyerekeknek való műveket ismerem, azokkal is főleg az utóbbi 10 évben találkoztam, meg, persze, azokat a zenéket, amiket mindenki ismer.
(És amiket nem mindenki - nagy Morgenstern és Burns rajongóként azt a keveset, ami van... Ja, és persze, Villon...)
Amúgy, nem pontosan értettem, miért fejlődtem jó irányban a szemedben és az hogyan függ össze a lustasággal...
Ami meg a válás utáni nőügyeimet illeti, megvolt a maguk szerepe, de ezt már megírtam: arról szóltak, hogy megértsem, még nem jött el az én időm...
Amúgy is alultájékozott vagyok Kalákából...Inkább a gyerekeknek való műveket ismerem, azokkal is főleg az utóbbi 10 évben találkoztam, meg, persze, azokat a zenéket, amiket mindenki ismer.
(És amiket nem mindenki - nagy Morgenstern és Burns rajongóként azt a keveset, ami van... Ja, és persze, Villon...)
Amúgy, nem pontosan értettem, miért fejlődtem jó irányban a szemedben és az hogyan függ össze a lustasággal...
Ami meg a válás utáni nőügyeimet illeti, megvolt a maguk szerepe, de ezt már megírtam: arról szóltak, hogy megértsem, még nem jött el az én időm...
tarnics 2010.05.31. 22:36:50
"Nemsokára megyünk a Balatonhoz." - hát ne siessetek, belefagytok.
A fejlődés alatt azt értettem, hogy kiléptél kényelmes azaz lusta hozzáállásodból a házasság/párkapcsolat terén, nem kívánod ugyanazt az állóvizet. Elnézek néha jól összeszokott, de egymást láthatóan halálosan unó párt - hát mit is mondjak: ennél talán többre vagyunk hívatottak. (Több nem egyenlő jobb. Csak jó esetben.) Így érted?
Becsülöm benned bátorságodat, hogy fel tudod vállalni kissé "cikis" vágyaidat és húzásaidat, megmutatod magad szemtől-szembe, belevágsz, találkozol, megpróbálsz szeretkezni. Én is regisztráltam még valamikor ilyen ismerkedős fórumokon, de semeddig sem jutottam. És teljesen ártatlan masszázsra sem bírnék elmenni gátlásosságom, szégyenlősségem miatt, nemhogy affélére. Így névtelenül írva nagy a szám - de néha szemérmetes apácanövendéknek érzem magam egyébként természetes helyzetekben is. Ezen is változtatnom kéne.
Kalákának inkább a felnőtt-albumait szeretem (Boldog, szomorú dal, Villon, Fekete e., Arany, Kosztolányi), Dinnyés hangja nekem kicsit túl éles, de a hangulata nagyon erős a zenéjének.
Írj a gyerekeidről! Kedves olvasni is, mégha van, ami küzdelem számodra.
A fejlődés alatt azt értettem, hogy kiléptél kényelmes azaz lusta hozzáállásodból a házasság/párkapcsolat terén, nem kívánod ugyanazt az állóvizet. Elnézek néha jól összeszokott, de egymást láthatóan halálosan unó párt - hát mit is mondjak: ennél talán többre vagyunk hívatottak. (Több nem egyenlő jobb. Csak jó esetben.) Így érted?
Becsülöm benned bátorságodat, hogy fel tudod vállalni kissé "cikis" vágyaidat és húzásaidat, megmutatod magad szemtől-szembe, belevágsz, találkozol, megpróbálsz szeretkezni. Én is regisztráltam még valamikor ilyen ismerkedős fórumokon, de semeddig sem jutottam. És teljesen ártatlan masszázsra sem bírnék elmenni gátlásosságom, szégyenlősségem miatt, nemhogy affélére. Így névtelenül írva nagy a szám - de néha szemérmetes apácanövendéknek érzem magam egyébként természetes helyzetekben is. Ezen is változtatnom kéne.
Kalákának inkább a felnőtt-albumait szeretem (Boldog, szomorú dal, Villon, Fekete e., Arany, Kosztolányi), Dinnyés hangja nekem kicsit túl éles, de a hangulata nagyon erős a zenéjének.
Írj a gyerekeidről! Kedves olvasni is, mégha van, ami küzdelem számodra.
apacsak1van 2010.06.01. 00:41:24
Balaton - június vége... Kánikula lesz!
Igen, így értem. Köszi az elismerő szavakat!
Cikis vágyak: lehet, hogy nem leszek népszerű (előtted és még a két-három alkalmi olvasó előtt), de vallom, hogy az élet csak biológia - vágyak, ösztönök (a szerelem: gyengeség, villamosság {Péterfy Bori})... Szóval, ez a természetes.
Ma valaki azt kérdezte, nem kísérném-e el Indiába, megnézni a Taj Mahal-t, igent mondtam...
Egyszer élünk...
Igen, így értem. Köszi az elismerő szavakat!
Cikis vágyak: lehet, hogy nem leszek népszerű (előtted és még a két-három alkalmi olvasó előtt), de vallom, hogy az élet csak biológia - vágyak, ösztönök (a szerelem: gyengeség, villamosság {Péterfy Bori})... Szóval, ez a természetes.
Ma valaki azt kérdezte, nem kísérném-e el Indiába, megnézni a Taj Mahal-t, igent mondtam...
Egyszer élünk...
tarnics 2010.06.03. 21:44:13
Ha az élet csak biológia volna, nem repülnétek el a Taj Mahalhoz.
A szerelmet egyes kultúrkörök kellemetlen, beteg állapotnak tartották, amikor nem jól működik az illető sem testben, sem szellemben. Mások annak a jegyében bárkinek bármit megbocsájtottak, mint a leghatalmasabb erő. Most, régóta divatban lévén, a boldogság egyik kulcsa, bár elég tág az értelmi halmaza, a tiéd is benne van. Én nem csupán a nemi vágyat értem alatta, az nem elég, de hogy egyáltalán (a saját számomra) pozitív-e a fogalom/érzés, azt nem tudom. Ez biztos hülyén hangzik, afféle szegénységi bizonyítvány. Így van. De ahogy összességében az általad írtakból kirajzolódott, te sem sorolod egyértelműen a jó oldalra.
A szerelmet egyes kultúrkörök kellemetlen, beteg állapotnak tartották, amikor nem jól működik az illető sem testben, sem szellemben. Mások annak a jegyében bárkinek bármit megbocsájtottak, mint a leghatalmasabb erő. Most, régóta divatban lévén, a boldogság egyik kulcsa, bár elég tág az értelmi halmaza, a tiéd is benne van. Én nem csupán a nemi vágyat értem alatta, az nem elég, de hogy egyáltalán (a saját számomra) pozitív-e a fogalom/érzés, azt nem tudom. Ez biztos hülyén hangzik, afféle szegénységi bizonyítvány. Így van. De ahogy összességében az általad írtakból kirajzolódott, te sem sorolod egyértelműen a jó oldalra.
apacsak1van 2010.06.03. 23:58:23
Valaki ma azt mondta, régen az ittas vezetés nemhogy súlyosbító, de enyhítő körülmény volt, hiszen az ember olyankor nem ura az érzékeinek... Szóval, minden csak nézőpont kérdése...
Nem látok ellentmondást az élet biológia-volta és a Taj Mahal-hoz repülés között... Az csak egy hely, az elhatározáson múlik, hogy ezt tekintjük vonatkoztatási pontnak, vagy Mátészalkát...
És, ennek megfelelően, boldognak lenni sem egyértelműen definiálható állapot -, van, akinél ez szimplán a boldogtalanság hiánya...
Kezdem megtanulni, hogy az öndefiníciót sohasem szabad külső viszonyítási ponthoz képest meghatározni... Így szegénységi bizonyítvány sem lehet...
Nem látok ellentmondást az élet biológia-volta és a Taj Mahal-hoz repülés között... Az csak egy hely, az elhatározáson múlik, hogy ezt tekintjük vonatkoztatási pontnak, vagy Mátészalkát...
És, ennek megfelelően, boldognak lenni sem egyértelműen definiálható állapot -, van, akinél ez szimplán a boldogtalanság hiánya...
Kezdem megtanulni, hogy az öndefiníciót sohasem szabad külső viszonyítási ponthoz képest meghatározni... Így szegénységi bizonyítvány sem lehet...