Egy kép a múltból: már tudom a titkot, de még nem költöztem el otthonról, egymás mellett fekszünk a családi ágyon, egy méter távolságra - azt mondom: "ne vedd el tőlem soha a gyerekeket"! "Jó" - válaszolja, "de te se". "Oké" - mondom én.

Aztán elköltöztem. "Az apukánk elköltözött" - újságolták a gyerekek az oviban, az utcán, a boltban... "Mostantól az elvált szülők gyerekeinek normális életét élik" - mondom az óvónőknek, mert ők még "hivatalosan" nem tudták...

Eltelt egy-két hét. Telefon éjjel 11-kor: az anyjuk hív, jöjjek azonnal, mert Ádi(7) nagyon sír, nem tud elaludni, vígasztaljam meg. Odamegyek. "Itt vagyok" - mondom neki, mindig én leszek az apukád. "Tudom" - mondja, - "nem azért sírok"... "Hát miért?" "Nem tudom" - mondja, és az ölemben megnyugszik...

A három hónapos kapcsolat azonnal belépett az életükbe, ahogy kitettem a lábam. Tudom, néha apának szólítják. Engem néha Sanyinak - így hívják...

Eleinte nagyon szar. Mint ahogy az is, hogy tudom, most az ő ölében ülnek reggelente, még ágymelegen, az ő nyakát karolják át, ő mesél nekik esténként...

Néha majdnem gyűlölöm a gyerekeimet, de aztán rájövök, hogy ők semmiről nem tehetnek - nekik ez így természetes...

Bende(14 volt akkor), a legnagyobb, sírva fakad, amikor elmondjuk neki, hogy mi a szitu. Anya bepasizott, apa lelép a színről... Választhat, kivel megy/marad... Egy napig gondolkodik, aztán dönt - jön velem.

Ádi már primér módon leveszi, mi a szitu, amikor elmondjuk nekik (a kicsik külön menet) - könnybe lábad a szeme, ő nagyon empatikus, már nem egészen 7 évesen is... Zozó(5) úgy tesz, mintha nem érdekelné a dolog, ő rám ütött...

Sok víz lefolyik a Dunán. "Miért nem megyünk együtt kirándulni, a család, meg Sanyi, így együtt?" "Miért nem megyek vacsorára esténként?" "Akarok beszélni Sanyival telefonon? Szívesen átadják..." - megannyi megválaszoltalan kérdés, de már nem feszíti őket annyira.

Csak nekem hiányzik a reggeli együttlét, a birkózások a szőnyegen, az esti mesélések, a fürdetések, feküdni a fűben együtt, a focizások, a barkácsolás, ezt-azt megszerelni - a család, a gyerekek, az élet...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.