Isten éltessen a tegnap alkalmából! (Vicces így, még a nevedet sem tudom.)
Kis tüske ez benned: Bende szórakozottsága. Igen, az anyja is gondolhatott volna rá, figyelmeztethette volna. Apró dolgok, csak ne legyen belőlük túl sok egyszerre.
Ez új szín a palettán: volt anyós, após, folytatólagos és új nagyszülők. Azt hiszem, minden helyzet más, teljesen személyfüggő. Az én anyósom jelenlegi lakásunkban ittlétekor önkényes teljhatalmat gyakorol, bele nem egyezésemre. Szerencsére ritkán jön, 650 km-ről, de akkor itt van. Viszont az új lakásba nem akarom beengedni, esetleg egyszer, rövid időre. Ott már nem lesz az anyósom. Nagymama persze marad, és inkább csak én szállítom majd hozzá a gyerekeket.
Sanyi szülei hogy viszonyulnak a fiaidhoz?

Fogok kérni tőled tanácsot: hogy viseli a volt férj a legsimábban az elköltözést? Mire figyeljek, mit ne tegyek/mondjak/ígérjek és mit igen? Már amennyire általánosítani lehet. Most még tulajdonképp együtt vagyunk, bár közel sem normálisan. De egész más lesz, ha el is költözünk s ő magára marad, amit nagyon nem akar. Hagyjam békén és várjam, míg ő jelentkezik? Vagy éreztessem: azért nem tekintem őt attól fogva vadidegennek, próbáljam segíteni a mindennapokban? Ő egyáltalán nem olyan típus, mint te, nincsenek barátai, nem jár össze senkivel, a családját le se ..., csak a munkahelyére van, az ottani kapcsolatai. Néma magányban marad. Szorgalmazzam a találkozást a gyerekeivel? Vagy hagyjak mindent rá? Ettől egy kicsit tartok, mi lesz belőle. Nem kicsit, borzasztóan. Tulajdonképp nem is ismerem.

Megnéztem és most döbbentem rá, hogy a Mátrix valójában egy romantikus szerelmesfilm...:)

Köszi a jókívánságokat! Tényleg elég jó tegnapom (tegnapelőttöm) volt...

Klasszikus anyósügyekben nehezen adok tanácsot, mert az enyém valósággal szerelmes belém, szóval, ez nem egy megszokott anyós-(ex)vő viszony...:) Ha elmegyek hozzájuk, mindig rántotthús van, mert tudja, hogy az a kedvencem...:) De, azt hiszem, jól látod a helyzetet, mostantól nem ő diktál, legalábbis, amikor nálad/veled van... (650 kilométer - az már a határon túl van? Erdély?)

Sanyinak csak anyukája van, távol él, szóval nem nagyon lehet viszonyról beszélni... (ráadásul, ha visszaidézem, hogy a volt feleségem milyen viszonyban volt az én anyámmal...:)))

Az elköltözés - nehéz ügy. Nemigen van recept. Ha ő nem akarja ezt, akkor aligha tudsz a kedvére tenni. Nekem a legfontosabb az volt, hogy a gyerekeim ne szakadjanak el tőlem. Ez működni látszik, ezért, ha úgy tetszik, hálás is lehetek. (Jó, ide tartozik, hogy hat számjegyű gyerektartást fizetek az éppen állás nélküli exemnek, szóval, biztosan nem is akarna rossz viszonyt e téren...:) - bár, ez rosszindulatú megközelítés a részemről. Sokkal összetettebb dolog ez: egyrészt neki nagyon kényelmes, hogy én gyakran viselem gondját a kicsiknek, mert bár állása nincs, nagyon sokat dolgozik, hogy megéljenek, másrészt meg - úgy veszem észre - ezzel egy kicsit a meglévő lelkifurdalását is csillapítja...)

Az én gondolataim egyébként a válás kapcsán mindig a gyerekek körül forogtak. Nem tudom, a te (volt) férjednek mi számít, mi nem, de ha neked fontos az, hogy békésen alakuljanak a dolgok, akkor nyilván arról kell biztosítanod, hogy a legvadabb félelmei nem fogak valóra válni (akármik is legyenek azok - hogy egyedül marad, hogy nem szól hozzá senki, stb...) Lehet, hogy kell hozzá egy kis lökés, hogy rádöbbenjen - attól ő még apa és a gyerekei nem váltak el tőle... (Amikor elköltöztünk, három hét elteltével megkérdeztem a feleségem, hogy beszélt-e Bendével, legalább telefonon... Azt mondta, nem, nem hívta, mert hogy olyan nehéz vele beszélgetni... Akkor arra kértem, hogy hívja fel, beszéljenek egymással, mert ez így nem jól van... Azóta van az, hogy a hét egy napján találkoznak. ha másért nem, hogy átnézzék a törileckéket... De azért - biztos, ami biztos - előző nap mindkettőt figyelmeztetem, hogy ne felejtsék el...:)

Szóval, szerintem, arra kell rávezetned, hogy neki szüksége van a gyerekekre, éppen úgy, mint gyerekeknek rá...

Tudod, furcsa dolog ez - mármint, hogy innentől kezdve vadidegennek tekinti-e az ember a másikat, vagy nem... Amikor elmentünk az ügyvédhez, hogy megírjuk az egyezségünket, utána beültünk valahova meginni egy kávét. A feleségem azt kérdezte, én hogyan élem meg ezt az egészet. Azt mondtam neki, azon dolgozom, hogy őt egyszerű biológiai tényezővé redukáljam - legyen ő mostantól csak a gyerekeim anyja... Rettentően sértőnek találta. Pedig, szerintem, ez éppen azt segíti, hogy tiszta legyen a helyzet, ne várjunk többet, mint amennyi a realitás.

Na, ez jó hosszúra sikeredett, ráadásul - sörös létemre - mindjárt vége ennek az üveg rozé bornak, szóval, lassan be kell fejeznem...

Holnap megyek vendégségbe hozzám, majd megírom, milyen volt...:)

Jójszakát!

p.s.: Úgy hívnak, ahogyan a legkisebb fiamat...

Szia. Maradjunk névtelenek.
Próbálok reagálni a fentiekre. most több nem megy.
1. Matrix - csak egyszer és rég láttam, tetszett, de nem a szerelmes szála miatt. Az valahogy annyira amerikaifilmesen elcsépeltre sikerült. És nekem a nő se tetszik. (Borzadok az ennyire tökéletesektől, mégha mesebeli szereplők is.)
2. Anyós, após székelyföldi, gyerekeim tehát félig székelyek.
3. Kösz a tanácsokat, nincs kapcsolatom hasonló helyzetű férfiakkal. (Ezért is csaptam le a blogodra.) Ezt jól észre vehetted: furdalhatja a lelkiismeret gyerekeid anyját, valszeg ezért nem kereste Bendét tavaly, nem tudta, mit mondjon. Minél nagyobb a gyerek, annál nehezebb a változást túlélni, hisz esetleg magyarázkodni kell, ő is mondhat fájó kritikát. De azért nem volt szép tőle, a fiú miatt.
Az a megsértődés minden bizonnyal a nő ösztönös megnyilvánulása volt, nem átgondolt válasz. Ami viszont rád nézve üdvös: férfinak tekint továbbra is, akinek számít a viszonyulásának jellege.
Nálunk egész más a felállás, végtelenül hosszú gyötrődés áll mögöttünk és előttünk is, történtek olyanok, amiknek az én fogalmaim (és a ptk vagy btk) szerint civilizált emberek közt nem lett volna szabad. De ennyire nyilvánosan ezekről itt nem írok.
4. Anyagiak... nagyon remélem, ilyen téren vitatkozásra sosem kerül sor köztünk. Én azt nagyon megalázónak tartanám. Ne értsd félre, nem a bőség beszél belőlem, ahogy levettem, mi sokkal szerényebb szinten élünk nálatok. De ez, ha rosszabb nem lesz, engem nem zavar.

Mennem kell, tájfutni fogunk ma is.
Hogy érezted magad otthon? Vagy hol is...